- Arra gondoltam... te és én... talán elmehetnénk valahová... együtt. Mostanában. Ma. Most azonnal. Gyere velem, Hanna!
- Nem, én... nem hiszem, hogy ez lehetséges.
- Miért nem?
- Mert azt hiszem, ha mi együtt elmegyünk valahová, attól félek, egy nap, talán nem ma, nem is holnap, de egy nap hirtelen... sírni kezdenék... olyan nagyon, hogy semmi és senki nem állítana meg. És a könnyek megtöltenék a szobát, és én nem kapnék levegőt, magammal rántanálak, és mindketten megfulladnánk.
- Megtanulok úszni, Hanna. Esküszöm, megtanulok úszni.
 

A gyerekízű orbit a kedvencem ...  Tudod , amelyiket az alsós gyerekekből csinálják . Azért is olyan finom ... :D

 Nohát megint elkapott az a bizonyos érzés... :)már azt hittem nem is vagyok önmagam,napok óta nem volt semmi ilyesmi érzetem... 

csak kár , hogy nem vagy itt velem ...       

pont egy hete ilyenkor... Ó , ne ... nem akarok visszaesni.csak pozitívan , csak a szépet ugye ... mozizok inkább. hancock , amerikai hófehérke , cukros néni , álom.net . ez legalább estig eltart , és akkor jön a felmentősereg.

istenem.

is

te

nem.

mostanában sokat rinyálok .

"Aki számít, azt te sosem látod.
Aki valamit is akar, az a jóbarátod,
aki megesküszik, hogy jóbarát vagy,
pedig többnek tart, mint egy jóbarátnak.
Az a sumák fajta, az sosem mondja,
csak nevetgél, hogy neki nincsen gondja.
Pedig elevenen eszi meg a penész érted.
Sokra képes, aki szeret téged.
És hiába mondod, hogy sosem kérted.
És hiába mondod, hogy azt nem lehet.
És te hiába látod, hogy szép az élet.
Ha nem látja senki más, cseszheted. "

Amikor a saját kérdéseimre sem tudom a választ...Pedig de baromi jó lenne , de tényleg . Tudni , hogy miért érdemes küzdeni vagy épp miért felesleges , mert kudarcot vallok úgyis . Ezernyi kérdés foglalkoztat , amikre a választ ki tudja mikor kapom meg . De hátha a holnap meghozza . Furcsa ez nekem , mert nem ehhez vagyok hozzászokva , hanem ahhoz , hogy minden pikkpakk . Ki kéne kapcsolnom .

Hiába a női intuíció...

Nem biztos,hogy érteni fogod...Sőt,lehet hogy én sem fogom.

Akkor éjjel láttam a tüzet a saját szememben, és láttam ahogy lassan kialszik. Olyan megalázó volt , és kínos . Hogy ezt hányszor kell még átélnem , azt nem tudom , és azt sem tudom, hogy mikor tudom Őt elengedni végleg , és ha majd elengedem , akkor tudni fogom -e , hogy most már vége.

Inkább rágyújtok.