- Arra gondoltam... te és én... talán elmehetnénk valahová... együtt. Mostanában. Ma. Most azonnal. Gyere velem, Hanna!
- Nem, én... nem hiszem, hogy ez lehetséges.
- Miért nem?
- Mert azt hiszem, ha mi együtt elmegyünk valahová, attól félek, egy nap, talán nem ma, nem is holnap, de egy nap hirtelen... sírni kezdenék... olyan nagyon, hogy semmi és senki nem állítana meg. És a könnyek megtöltenék a szobát, és én nem kapnék levegőt, magammal rántanálak, és mindketten megfulladnánk.
- Megtanulok úszni, Hanna. Esküszöm, megtanulok úszni.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.